|
Gyenesdiás!
Mcsaba/tapa 2010.08.27. 20:05
2010.08.23-26 Gyenesdiás.
Egy kis beszámoló közös túránkról Csabalitvány jóvoltából.
Ahol mérlegre kerültek gyerekeink. Gyenesdiás nagyközség Magyarország nyugati határához közel, a Balaton északi partján fekszik. 3765 lakosa van. Már úgy általában, mert 4 nap erejéig ezt az adatot érvénytelenítettük. Edzőtáborunk közel 40 fővel emelte a lélekszámot.
És ha már edzőtábor. Ez volt az első. És ez már olyan nagycsapatos dolog. Edzőtáborba csak komoly sportolók járnak. Olyanok, akiknek valami céljuk van és ezért tesznek is. Úgy néz ki a Ferencvárosi Torna Club kézilabdázói közül a 2000-es korosztályt ilyen sportolók alkotják. Mi szülők hisszük, reméljük, hogy a befektetett munka meghozza az eredményét.
A Gyenesen szerzett élmények még mindenkinek frissek. De hogy majd 5-8-10 év múlva is fel tudjuk ezeket eleveníteni, kicsit bontsuk ki mi is történt velünk 2010.augusztus 23-26-ig.
23-án hétfőn indultunk a Stadion elöl. Már az indulás sokat sejtetett, hiszen kicsinykét többen voltunk, mint ahány hely a kocsikban volt. Ennek volt köszönhető, hogy Csenge Móni ölében ülve autózott az M7-esen megbeszélt találkozóig. A találkozó alkalmával a csomag- gyerek-ülőhely aránypárt sikerült ideálisra beállítani és egy kellemes napfényes autópályás utazást követően megérkeztünk Gyenesdiásra. A szállás elfoglalását követően a közeli strand felé vettük az irányt, ahol a fürdést, majd némi gyakorlást követően
(Minden sportot szeretünk!)
Éva néni strandröplabda meccsel vezette fel az edzőtábort. A délután folyamán befutott a csapat vonatos szekciója is. Megérkeztek Lauráék. A strandolást vacsora és szabadprogram követte.
24-én kedden reggel a csapat a közeli, de legalább kacskaringós úton megközelített terem felé vette az irányt. Az edzés megkezdése előtt a Guiness book szakemberei hitelesítették a csapat csúcskísérletét. A hivatalos feljegyzések tanúbizonysága szerint 9-en ültünk a 7 személyes autóban. Az edzésen időre futás és iramjáték szerepelt a programban. Az edzés ideje alatt a szülők szabadságot kaptak, így mindenki csak a gyerekek elmondása alapján tájékozódva lehetett büszke gyermekére. Büszkeségre a 400-as eredmények adtak okot. Szinte mindenki 10-15 másodperccel javította meg az alapozás kezdetén mért 400-as idejét. A jó eredmény elérésében sokat számított a kemény alapozás, a korai fekvés, a tiszta levegő, meg talán az is hogy a lányok 300 métert futottak. J De erről már csak Éva nénitől értesültünk.
Az ebédet követően a közeli Vonyarcvashegy strandja felé vettük az irányt. Ahogy az előző napon, itt is homokon folyt a küzdelem. Strandkéziben csaptak össze a csapatok.
(Karcsi nem csak a dobolásba ad bele apait-anyait!)
Igen, nem a csapat, hanem a csapatok, mert az anyukák-apukák örökrangadót a lányok meccse követte, majd ezek után a gyerekek-szülők alkalmi formáció alakulatai is megmérkőztek egymással. A három összecsapás közül el kell ismerni, hogy egyedül csak a gyerekek edzőmeccsének volt sportértéke, szülők viszont jól érezték magukat. Éva néninek köszönhetőn a lányok gyorsan tanulták az új kifejezéseket, szabályokat.
(Strandkézibe is otthonosan mozgunk!)
Néztünk is csak a lelátóról, hogy liberók be, a kapusok le, pörögve kettő, simán egy, a liberó gólja megint kettőt ér, de ha a láb a földön, akkor nem is érvényes a gól. A mérkőzést követően a lányok még egy aznapi utolsót fürödtek, a szülők pedig megették a strand büféjének 2010-es szezonbeli utolsó hekkjét. Hiába, ilyen ez az idényvég. Ez egy statisztikai szempontok alapján érdekesnek minősíthető nap volt. A létszám délutánra nőtt, estére pedig fogyott. Délután megérkeztek Nono szülei és Bence, estére pedig átmenetileg elveszítettük Attilát, Éva néni férjét, akit bokros teendői szólítottak el a formálódó buli elején. A buli helyszínéül szállásunk tetőterasza szolgált. Laci zenével, a lányok programmal kedveskedtek nekünk. A program jobb volt. Igaz, a zene meg jobb oldali. J ki az a (?????????)
25-e szerda. Szegény britek jöhettek újra hitelesíteni. 10-en ültünk a kocsiban. Az edzés a már megszokott helyen zajlott. Mi szülők azt nem tudtuk pontosan milyen feladatokat rótt ki Éva néni, de hogy a csajok becsülettel dolgozhattak az biztos. Ezen a napon jöttünk rá, mi az egyterű kocsik hátránya. Az ami az előnyük is egyben. Mert az még rendben, hogy 9 gyereket el lehet velük vinni edzésre, de ugyan ezt a kilenc gyereket izzadtan vissza is kell hozni. És a légtér oda-vissza közös. Háááát, odafelé kellemesebb. J
Ebédet követően átrándultunk a közeli kalandparkba.
(Felkészülés a feladatokra!)
A csapat és a vállalkozó kedvű szülők rövid eligazítást követően belakták a lombkoronákat. A feladat adott volt. Fák teteje között kifeszített drótkötélpályákon haladva kellett előre jutni. A csapat becsületére váljék, de aki elkezdte az tisztességgel végig is csinálta a pályákat.
(Móni megmentette a felnőttek becsületét igaz Laci!)
Szülők, gyerekek vegyesen győzték le félelmeiket és néha sírva, sokszor félve, de imponáló akaraterővel teljesítették a távokat. Délutánra megint változott a létszám. Eszti, Bence, Feri, Anita el, Attila vissza. Mászás után fürdés, pihenés, majd szülők, gyerekek egyaránt az estére kezdtek készülődni. A szülők italokat vásároltak, a lányok táncokat gyakoroltak. A lányok két csapatot alkotva mutatták be gyakorlatokat. A szakértő zsűri az előadások megtekintése után eldöntetlen állást hirdetett, majd az aznapi fényképek visszanézése és kis beszélgetést követően nyugovóra tért. Ez már talán a kor hatása. Ez egy nagyszerű nap volt.
26-a csütörtök. A búcsú napja. Csak strandolás volt a terv. Fürdeni gyalog mentünk. A britek megnyugodtak. Az apukák pedig elkezdhettek volna remegni. Már persze ha tudták volna előre, hogy kergetés, vízbefojtás, hínárparóka hordása, női nevek kötelező viselése lesz az osztályrészük. De nem tudták, ezért vidáman kisérték strandra a csapatot. Ott is csak késve jöttek rá, hogy ez nem vicc.
(Csak egy maradhat!)
Sanyi (Soproni Sára) konkrétan az életért küzdött, mikor egyszerre 10 gyerek ereje tesztelte vitálkapacitását. Mondjuk Karcsinak (Karolina) is jól állt a növényi vendéghaj. Vidám délelőtt volt, de sajnos véget ért. Mint ahogy az edzőtábor is. Én szívem szerint holnap indulnék a következőre. Ugyan ezzel a vidám, segítőkész társasággal.
Így a jegyzet vége felé szeretnénk megköszönni az anyukáknak a gyerekek körüli segítséget, Éva néninek azt, ahogy a lányokkal bánik, azt, hogy minket szülőket is elvitt magával. És kérnénk annak a lehetőségét, hogy jövőre is legyen alkalmunk beszámolót írni a második edzőtáborunkról. A mienkről, a közösről.
Hajrá 2000!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
, 