2
tapa 2010.08.27. 20:04
A Focihoz nem kell sok elég lesz csak Minerik Ede tételét idézni: kell egy csapat!
Mivel is kezdhetném, mint a régi nagy mondással: Végy egy jó kapust.
Ez lesz a leg könnyebb feladat kedves Laci barátunk nyolc évig volt portás a Csepel művekbe ott a kapuba kiérdemelte a kiváló munkás címet reméljük nálunk a kapuba is jól teljesít majd.
Életünk a munka és béke!
Egy sorral feljebb egy kiváló robotoló védő, aki taxijával a nap 24 órájába robogja be az egész pályát, ha felveszi, mezét megcsodálhatjuk napbarnított bal alkarját, amit kilógat a város nagy forgalmában az ablakon.(Feri)
NON-STOP
Végre valaki meg ért!
Védő társa, aki kivetkőzve magából hajtja, űzi dobszakadtig társait a győzelembe, és ha lecserélik, sőt ha vége a mérkőzésnek ő, még akkor is örömmel dobból.(24.-rás doboló verseny nyertesse Karcsi.)
Ördög bújt az ütőmbe!
Közép pályán a szponzoráció által megvásárolt 10 mezben mindig vidám Csaba barátunk, aki csak a csapatott, minket a büfébe nem nagyon szponzorál.
Mellette szoba társa, aki mértani pontos labdákkal szolgálja ki társait. Kellő optimizmusával őrületbe kergeti társait. (Robi)
Nálam ………. az úr! Baby!
Csatársorba el sem lehet jobb játékost képzelni mint én aki alig várja hogy társai kiszolgálják de a nagy terhet addig tudom a vállamon hordani amíg el nem kezdődik a SŐR ívó verseny.
Elöl ék társamnak szívem szerint egy nagy teherbíró játékos kéne, aki levenné a terhet a vállamról, ha lányok is játszathatnának, akkor ezt a szerepet a serpámra bíznám, de mivel nem lehet, így nem marad más, mint a sokmozgású jó étvágyú Pisti.(Akit beszavazunk, a bogrács verseny zsűrijébe ott reméljük, megállja a helyét)
Amit meg ehetsz, ma ne hagyd meg holnapra!
Kispadon helyett foglaló Gábor mint jó reptéri irányító padról vezényli társait, mellette Józsi aki a mint étel vagyis inkább az ITAL és a hangulat felelős.
Aki éjszaka úr az legyen nappal is úr!
És ha az első két percben elfáradunk kiváló igazolásink leveszik a terhek a vállunkról.
Igazolásaink:
Kezdjük egy élsportolóval aki egy igazi nagy Fradista szerintem senkinek se kell be mutatni: Kucsera Gábor.(Hol tudjuk bevetni a sör ivó versenyen biztos megállja a helyét)
Ha elfáradok, kell egy kiváló csatár az FFC örökös gól királya: Lőrincz Márton személyében.
Középpályára az FFC robotja, aki soha se fárad el Davoni mellette még egy rettenthetetlen Zolika.
És ne feledjük el legkedvesebb barátom, aki egyben az FFC elnöke, aki nagyon sokat segített a honlap készítésbe Kálmán, aki nem egy labda virtoz de a padra mindig bátran leül.
Ha valakit kihagytam annak bocsi és remélem, nem sértetem meg senkit.
Ezek után egy ilyen jó csapattal nyugodtan dőlhetünk hátra és várva a tisztes helytállást.
UI: Hát a kedves szülő társaim kérésetek parancs .
"A rossz nyelvek szerint itt alkohollal terhelt állapotban voltam. Holott csak a következő cikkről álmodom a honlapra."
|